képlékeny

június, félhomályban röpködök -meglepő módon- egyedül.

így mozgok én is - mint egy amőba, miközben folyok a s z é l r ó z s a minden
irányába megállíthatatlanul; és ha egy nap több mint egy emberrel találkozom, akkor aznap legalább négy személyiségem van, miközben -nyilván!- egy sincs.
se erő, se irány, se dóri.

ingadozom a senki és semmi nem érdekel és a mindent megnézek és befogadok között, és a köztes állapot nem az egyensúly, hanem a semmi.

és minek járok egyetemre, amikor az van, hogy nulla életösztön + aki eddig elvégezte, az néha több mint középszerű + se akadémikus nem vagyok, se agyhalott marionett.
gondolkodó marionett vagyok, csak rosszul gondolkodom, mert rossz az összes érzésem.

az egységes koncepció mindig a csillapíthatatlan, kielégíthetetlen kifejezési vágy martalékává lesz. nincs egyenes vonal, össze-vissza csapongás, az van.

ha összefutok valamelyik családtagommal, kedvem lenne szétverni valamit, aztán kikapcsolni mindent. imádom a családom, egyszerűen imádom őket. elmeosztály.