teljesen össze-nem-illő részecskék; a belső köszönőviszonyban sincs a külsővel;
bele a normálisba, tartás, aztán vissza, szétesni, gyorsan (senki nem lát semmit).
jól fejlett neurotikus.
tetszik a normális, tetszett a régi-furcsa, miért nem lehet a kettőnek egy harmonikus,
egészséges elegye?
a múlt vonzásköre, és a felismerés, hogy a szüleim TÉNYLEG egészen más intellektust és műveltséget képviselnek (másik gondolat: mennyi boldogságuk lett belőle? komolyan érdemes ez az egész, ha egyszerűen nem az igazi, és én sem vagyok az igazi? ezen keresztül nem fogom tudni kifejezni magamat. senkit nem fog érdekelni, hogy lehet, hogy létezem, ha egyszerűen én magam érzem úgy, hogy nem. a hangzatos érvek meg indokok meg kijelentések mögé bújtatott csúnya törtetés. fuj)
és a jelen is vonz, amit meg akarok állítani örökre, annyira hihetetlenül szép
(amennyire szép, annyira nem az enyém. nem is lehetne ilyen elviselhetetlenül gyönyörű, ha valós lenne. a testvérek pedig a valóságban is a legédesebbek, nemcsak idealizálva. béna dóra)
No comments:
Post a Comment