pihentetem szemem a távoli semmin

ilyen újságíró- vagy mifélék arról beszélnek, hogy kisorosziban vagy hol, ami ilyen populáris félrevonulóhely,
már reggel nem tudom, mikor fent voltak, aktivizálták önmagukat stb. majdnem átúszták a tavat, de azért 5 km
fehér ködben annnyira nem vicces (csicskák - a szerző), stb.

aztán a budán meg érzéseim szerint egy kicsit ilyen korzikai színezetű budán járkáltam, valami török pál-szerű névvel
rendelkező utcában, első kerület, szociálisan tehetős fél-ismerősök jönnek szembe, de szerencsére mostanában kialakult szokásom, miszerint inkább pihentetem a szemem a távoli semmin, oly kényes idegrendszeremet nehogy túlfárasszam, megment. így az van, hogy tényleg csak az utolsó pillanatban vagy akkor is így kvázi félig veszem észre őket, így nem éget a szégyen, hogy megint ilyen hitványul elkerülöm a szociális érintkezést. ami ez a klasszik nem veszem észre a másikat, de közben ott lebeg a levegőben, hogy amúgy full igen haha -- amit amúgy utálok.
de hogy legalább magamban is.

bent egy a múzeumban (vat, miért) ahol egy ismeretlen ismerős a kisigyerekeit tologatja, én meg pandemikus okokból előzékenyen kikerülöm, de
igazából még a jófejkedés is szarul megy, mert nem kell ilyen kilométeres udvariaskodásokba bonyolódni.
két, teljesen össze nem illő kiállítás vagy mi van kipakolva (igen, ez a szóhasználat jól illik hozzám), és én, ahogy kell,
diszkriminálatlanul nézem őket így egyben vagy ömlesztve, vagy hát viszonylagos koncepció vagy megérteni vágyás nékű.
vannak valami francia festmények, ők szoktak festeni.

aztán valami még nemlétező első kerületi, ilyen kuplung-újgólya-szerű létesítmény, ahol én egy ilyen magaslatibb dizsépultnál vagy minél állok,
és kémlelem a valamilyen páréból megmaradt kevés embert -- ők is ilyen fél-közéleti személyiségek, kábé átfedésben azon személyekkel, akik bármikor a dolog során szembejöttek velem. meglátom kedvenc visszatérő delikvensemet, ahogy vállalhatatlanul kész, és inkább ilyen
szánnivalóan, mint bárhogy máshogy. de főleg mert valahogy így egyedül imbolyog a saját, eléggé következetlenül pozícionált tengelye körül, és mintha próbálna kapcsolatot teremteni a bár kevés számban, de mégis együtt ácsorgókkal (igazából ezzel a létszámmal még szomorúbb az egész).
érzem is magamban a szánalmat iránta, meg én épp nem ilyenben vagyok, de tudom, hogy amúgy az alaphelyzet kábé ugyanaz.
aztán valamit odabeszél hozzájuk, meg a sajátos, szarkészséggel súlyosbított stílusában elköszön, és akkor végül is eltűnik ez a nagy izoláció-érzés, de igazából csak így ellepleződik.

redress

repülőtér, dóri vizes hajjal, ideges, így bevonódik valami tevékenységbe, én is, mondom, otthon hagytam a gyógyszereimet, ez így annyira nem okés -- amerikába megyünk. hogy hívjam-e fel anyukámat vajon, aztán látom, hogy ott vannak. az osztály többi része arréb ül -- nem szar végül is, így a háromkerből egyenest amerikába.

aztán menjünk el pisilni, de hova, mondom bazmeg legalább egy borotvád nincsen, e, mert rövidujjú van rajtam, konkrétan _spagettipántos_, na ezt nem láttam jönni magamtól, van rajtam és ilyen kezdő feminista hónajjam van (mondjuk akkor miért?), mert kicsit kedvre is tettem, kicsit bele is szartam, de leginkább egy érdekes kísérlet volt, nade azért ha kevés is, de van némi elképzelésem arról, hogy szeretném prezentálni magam a társadalom előtt..aztán egy ilyen romos házban, valami felújítás közepén találjuk magunkat, ilyen munkásbácsik között. mondják, oda lehet menni vécére, ni, nem épp vécészerű, de most ez van.
jó, elindulok, fel valami konténer tetejére, aminek a teteje ilyen hálósanyagú, azt hiszem, ezt az interneten mashnek hívták humana-kompatibilis széldzseki ? -vel vagy ballontkabát? -tal van beterítve, azon keresztül kéne vécézni, najó, ez meghaladja az én ingerküszöbömet is, amely amúgy bizonyos területekre vonatkozóan meglepően magas, de pl pont a vécék terén eléggé alacsony. ott terem akkor egy osztálytársam, valami társasokról magyarázva, mondom, jó akkor most megnőtt bennem az elhatározás, hogy tényleg arrébbálljak.

egészen valami humana- vagy krémboltig menekülök, ahonnan ellenérték beszolgáltatása nélkül lehet vinni a ruhákat, amit furcsállok,
de azt meg főleg, hogy nincsen lincselés, kábé nyájasak az emberek -- na az fokozottan gyanús.
szép csillogós per giccses kláccsos vagy mire bukkanok, ilyen nagy pénztárca vagy kisméretű táska -- tanakodom, hogy elvegyem-e, mert még nem csapott le rá senki, de mert látom, ott van valakinek a valamije mellett, és akkor ő már így lehet, hogy begyűjtötte, hát nem veszem el, mert olyan rendes ember vagyok. szedegetek össze magamnak ruhákat -- minden ingyé, gondolkodom rajta, hogy ne szóljak-e a Dórinak. emberek sorban a próbafülke előtt -- hát mondom, még próbálni is kéne, nem hogy csak vásárolni ingy, hát ..itt valami sajátos logikai menet..nem.
türelmem, úgy látszik, minden univerzumban állandó.

what the water gave me

találkoztam I-val, aki ilyen röplapok terjesztésében volt épp, arra vonatkozlólag,
hogyan védjük ki, ha megtámadnak minket férifak a semmiből. ilyen informatív, kábé háromdimenziós
ánégyes lapon volt a blueprintes vagy nemtudom, milyen verzió -- ilyen sárga bolyhos pontokkal, talán,
mint ami a selena gomez ruháján van a fetish című videóban a selena gomeztől. de ez kissé ködös.

ketten voltak, ő meg egy lány, akivel egy zenekarban játszik, és eljutottunk egy az amúgy-valóságban
amúgy nem feltétlenül létező térre, ilyen lakótelepi házak közé, amit mintha a kilencker sűrűjébből
-- ami ott a haller- és mester utcák térségében fekszik -- meg a hétker szép széléből raktak volna össze, mondom, ezt szeretem, mint
amúgy egy csomó ilyen úgymond dezignáció vagy jelentőség nélküli helyet, ahova csak elvisz a lábam,
ő azt mondja, nem ismeri, mondom, jaa mert másik városban élsz, nem? és belül örülök, hogy mennyire fel vagyok
készülve az emberekből meg az élet adekvát reakcióiból, de mondja, hogy nem, csak nem nagyon van ideje, és
jobb szeret célzottan otthon lenni. például a R is mondta neki valamikor, hogy üljenek már ki rajzolni, de
mondja, inkább nem -- hát meglepődnék, ha te se képzőművész vagy dizájner vagy ilyesmi lennél, gondolom magamban,
de érzéseim szerint nem rosszmájúan, csak megállapítva egyfajta tendenciózusságot a mostanában szembejövő emberekkel
kapcsolatban.

nagyon magasak a házak, meg az egész szín tele van aggatva ilyen szép művi dekorációval, odahányt levelek meg indák stb.
meg ott van a minden második háztartásban, így az enyémben is-ikeás ruhafogas, házmagasságban, tömve hosszú fehér, meg
nem tudom, hivatalosan hogy közelítik meg elnevezésben, de világos- színű ruhákkal, kb mint a florence-nak meg a többieknek a rabbit heartban.
itt érzem, hogy ez egy nagyon magasztos kép, biztos van valami jó mély jelentése, büszke lehetek a rafinált lelki világomra.

mondták, hogy forgatnak videót -- az apukájának van egy ilyen farmerboltja ..itt murmur..és azt ketten birtokba veszik
24 órára, aki forgatja, annak meg ez egy szívesség lesz -- hát így kell ezt csinálni, eliminálásra kerül a péz, végre, gondolom valahol útközben.

két ilyen beazonosítatlan nagy állat is, de utólagos interpretacionális nyomástól ösztökélve most tevék lesznek, hurcolódott velük -- akikkel valahogy már találkoztam akkorra, mert mondtam, hogy hehe én inkább távolról szemlélem őket, annyira nem érzem magam
komfortosan a társaságukban. ők mint az ilyen vehemens kutyák, zúgolódtak, csak ilyen nagytestű teve léptékben.

közben foszlányok verekedésekről -- a női önvédelem-röplap azonnal gyakorlatba helyezve, ügyes.


egy ponton valamilyen vízben találom magam, egy lánnyal, akinek víz színű a szeme, befelé evezünk úszva a felszínen,
nem túl vízilét-szerű. aztán egy metróaluljáróból (van ilyen szó?) indulunk fel sokadmagammal, neki az ilyen nyugati
típusú korlátokkal ellátott

mozgólépcsőknek. egy ismeretlen indíttatású társadalmi összerendeződési- és önsegítési folyamat kezdődik, amit nehéz is lenne
leírni, de valahogy inkább a veleje a fontos, szóval kábé úgy működik, mint az általános iskolás menzás soroknál,
hogy ha beengedsz, előre engedlek, köszi, csak itt mindenki maga ajánlkozik a másik megsegítésére, és ez helyzetspecifikusan
ilyen odaadom az oysteres-szerű kártyámat, hogy te is le tudd húzni magad ingyé-jelleggel valósul meg.
leginkább mintha franciaországban lennénk valahol -- le monsieur en chemise bleue, így próbálok valakinek hátraszólni, csak lényegesen több hezitálással meg nyelvtani hibával, mint ami itt megmutatkozhat.

aztán azt mondom valakinek, nem adnál-e öt eurót. most húzzák ki a vízből a lányt. a lelki üdvéért. hátha ez még számít valamit -- klasszikus mágikus gondolkodás, az én-fajta emberek mankója meg kerékkötője is: mintha ezzel befolyásolni lehetne a sorsot.
direkt itt van vége a mondatnak a lapon -- micsoda tervezés. de ahogy az lenni szokott, kicsit már lehet kalkulálni a végével.
kihúzták a lányt, de már nem élt.

self-tyrannical

haha


head over heels over heads


half and half


hail, all

my kind's your kind

jelszavaink valának: elmaradás és hevenyészettség

la femme chocolat

thinking this is pretty bad

me life from times recent // got bored with even looking at my own stuff and no good feelings whatsoever