áhitat

szokásos hely, szokásos áhitat

előző életemben magospite voltam, for sure

gyönyörűség

my, my


tegnap szíven döfött ez a ős-érzés, ez a kicselezhetetlen, elfedhetetlen, leküzdhetetlen magány és feleslegesség-érzés - amikor senki nem hiányol; ha ott vagyok, jó vagyok, ha nem, úgy is rendben. fel sem tűnik, ha elmaradozom, sehonnan nem hiányzom, de eddig mindig sikerült magam előtt úgy beállítani a dolgot, hogy nekem sem hiányzik senki. néha, azt hiszem, egészen komolyan is gondoltam.
milyen jó is az, ha egy lélek sem kapaszkodik beléd, olyannyira nem, hogy akár meg is szűnhetnél létezni. nem maradna nagy űr.

ez az elképesztően szép idő mindig kihozza a rejtegetett-szégyellt dolgokat: magányosnak lenni fájdalmas.