overwhelmed

nem tudok rá más szót.
mindig ez van, ha ilyen szintű kedvességgel
és jóindulattal szembesülök - elvárás, sőt, kérés nélkül.
mintha nem érdemelném meg.
furcsán vannak elosztva a visszacsatolások: akitől jobbat érdemelnék, rosszabbat
ad, akitől várnom sem lehetne semmit, egyáltalán ad, és bőkezűen.
(furcsán csatolok vissza: aki rászolgálna a tiszta kedvességemre, attól sokszor
sajnálom, aki nem érdemli meg: megkapja. érthetetlen lány: szélmalmozik saját maga ellen.)

nem értem én ezt, és mindig csak elnagyolt és a helyzethez mérten némiképp
inadekvát reakciókkal tudok felelni rá.
ezt elkerülendő most arra gondoltam, hogy csak hagyom, hogy a reakció overwhelmeljen
-úrrá legyen? vagymi-,
és nem hagyom bemocskolni a többi szánalmas mocsár-érzelmemmel.
csak a kicsi, gyerekkorból megmaradt csökevény-lelkem
kissé polarizál vagy abszolutizál, vagy nemtudom: úgy írták
'decentralizációra képtelen', és csapongok a két, a gyerekagyam számára
áthidalhatatlan véglet között:
csak a rosszat várd ('családi boldogság') / az a normális, hogy az emberek jók (ez és még sok minden más)

miért csak a végletek, miért mindig csak / és \ ;
miért nem lehet
X