elmegyek táncórára az egyik legközelebbi barátomhoz, az után a buszon utazva egy, a sok gusztustalan és félig jogos sértés kiváltotta agresszívvá váló lány a legközelebbi emberen tölti ki a haragját (ami egészen addig rejtve maradt):
kapja a legközelebbi embert, és futtában megüti, erősen: én voltam az.
szóhoz sem jutok a meglepődéstől, a hirtelen haragtól, félelemtől és sértettségtől.
talán valamit visszahadonászok, de nem túl meggyőzően.
még kiabál is valamit, ilyen irritáló butaparaszthangon. (hülye ribanc)
már megint egy újabb totál igazságtalan atrocitás - ez a motívum elég sokat foglalkoztat mostanában,
még amikor félálomban már görcsben találom az ujjaimat, megminden.
este, ivott.
órák teltek el azóta, és vagy három nap után lefolytattam egy beszélgetést, ami
az amúgy sírós hangulatomat beváltotta, csak tartottam magam
a villamoson hazafele, de már éreztem, hogy picit könnyek szöktek a szemembe.
erre megsimítja a karomat egy lány, 'minden rendben?'
'aha, persze'
'olyan szomorúnak tűnsz'
-itt már nagyon vegyesek az érzelmeim, csak ez megakad ilyen alsó szinten, de már
kifejezetten sírhatnékom van-
'mert nagyon szomorú vagyok'
és akkor nyilván megkérdezi, hogy fiú-e, nem érdemel meg, minden jó lesz,
olyan szép vagy, ne sírj, és a szép arcú, ilyen tinifiúnak kinéző barátja (tuti, fiatalabbak, mint én)
igen, nagyon szép vagy...minden jó lesz, sok boldoságot
tejóég, ezeket én egyszerűen nem tudom feldolgozni
ennyire ingerszegényen nőttem fel + túlérzékenység
vagymi
meg a kedves reakciók teljesen idegen emberektől
meg az új kezdeményezések felőlem
meg a majd másfél órás beszélgetés ádámmal,
ahol minden előmászik, mert én úgy akarom,
és sírok, és beszélek, és sírok
mert nem a te hibád, hogy nem tudsz az lenni, amit én akarok
I solation
NO MAN IS AN ISLAND
és mennyire gyönyörű volt a tegnap
(jenna, barinőm)
No comments:
Post a Comment