mostanában mintha ki lennék akadva. mint egy ilyen százéves remete, akit mellesleg tizenötnek ha néznek. fáááááájik. hogy ezzel egyben a mentális fejlettségemet is erre a színvonalra rakják. mondjuk amilyen tempóban haladok a nulltérben, lassan ilyen kicsi emrbió-zigóta-akármi státuszba esek. pedig három napig alig ettem. pedig egy hete nem kávézom, és halok meg félig a tudattól, hogy nekem most le kell mennem a metróba, igen, sok az ember, és nincs levegő, megint hülye irracionális félelmeim lesznek, igen, és mégis le kell menni, irány az iskola, ahol nem ismerek senkit, nem érdekel semmi, nem szeretek semmit, nem értem mit keresek. de én nem is érzem magam ilyen idősnek. teljesen elvonatkoztattam magam mindenféle kortól. néha azt se tudom, vagyok-e, vagy csak kitaláltam magamat is. huszonegy éves koromra sikerült elérnem mindezt, szerintem zseniális vagyok. zseniális.
(remélem a pirula kedves lesz velem, és nem vág a földhöz, mert akkor tényleg nem tudom, hogyan tovább)
No comments:
Post a Comment