van egy ilyen hülye érzésem, hogy az elkövetkező két hét során meg fogok kattanni.
katt. nincsen tudatmódosítás, feszültséglevezetés, senki nem is fogja sejteni, hogy egy darab idegzsába vagyok. legalább az étvágyam elmegy néha.
borzalmasan nem tudom, mit is gondoljak. legyen nagyon jó az augusztus, azt ajánlom.
el kéne varrni az elvarrandó szálakat - miért kell mindent addig húzni, amíg kínossá és tarthatatlanná nem válik? buta lány.
libaháj.
el kéne érni azt, hogy ha használhatatlanná válok, kikapcsolom magam, csak hogy legalább ne ártsak - se másnak, se magamnak - mert ilyenkor úgyse lesz jobb, nem szabad hisztizni meg türelmetlenkedni, hanem meg kell várni, amíg elmúlik a nemjóság.
csak olyan nagyon türelmetlen vagyok.
szeretném még egyszer megpróbálni ezt az iskolásdit. együtt menni isibe valakivel tökjó lenne. mint amikor a frázsival még közel laktunk egymáshoz.
de az nem lenne jó, ha külön isibe mennénk, mert akkor egész nap szomorú lennék, és csak a nap végét várnám, hogy aztán együtt mehessünk haza, vagy otthon találkozzunk.
mondjuk otthon durván bepánikolnék, mert nem szoktam hozzá az emberi jelenléthez vagy interakcióhoz. és fogalmam sincs, hogy kell megkísérelni akár csak az elkezdését ennek a lehetetlennek látszó felkészülési folyamatnak.
tehetetlen, telhetetlen. és le vagyok ragadva egy tizenhat éves lelki szintjén, miközben néha olyan, mintha éveket öregednék egy pillanat alatt. talán nem ártana megvetni a lábamat a valóság talaján, ó, milyen fennkölt képhasználatok, szánalmas.
hogy kell együtt létezni emberekkel? mármint úgy igazából, hogy közben nem vagy bereteszelve a saját fejedbe, saját kezűleg.
önkezűség, erről van szó.
