Sunday, 28 February 2016
parttalan
after randomly having been made a lorde by the local pharmacy / kelis told me so anyways / http://mek.niif.hu/00700/00746/00746.htm#10
háromker
tizenkétker
public private opinion pointing towards certain sentiments pt. 1
"az önkontroll folyamatos kikapcsoltsága mellett csak a negatív létezés megy végbe" / falling's not the problem -- it's only when i hit the ground / calling this a love letter is somewhat imbecile / what is a love letter, at all?
színekkel nyugtatja magát
árnyakkal
the sun has seen it all before
kockás-igazi.
peering into the unfamiliar
nyolcker
cf. kétker -- things less glittery around here
any means in your horizon
past rejects its position and takes that of future, leaving present annuled -- like with me presupposing some sort of development, like in seesaw.
the area of somewhat unusual colour choices
most unusual at times
descovering new advertising strategies
public private opinion pointing towards certain sentiments pt. 2
sweetness alive
and en i could bei mi leik a neis fla coz em busy luken fo en, HAH!
rings the bells of the parliament of birds and i am still sleeping, wake me up when the bluebells are ringing
Wednesday, 10 February 2016
babatemetés / language matters
it's a cruel world for small things..
homecoming, queendom
language matters pt. 2 / i'm not as sharp as i think i am
málnázat
babatemetés
síró baba
ajándékba készült baba
a dense swarm of intangible lingering around
kisírt baba
a további sírást máshogy tolerálni képtelen baba
h e a v e a n
determined / dissapointed -- the usual set-up and order of things
hardcore self-catering
father wasn't a glass maker: greek yogurt version
bitten apple closer to the tree than healthy
just love. (the bottom feels so much better than the top)
father wasn't a glass maker pt. 2 -- bio tejbegríz version
there is an actual cemetery of bodies casually left dying well in advance
random life sparks in ikea
VAN scenes everywhere
the penal-anal merger
nice habit, innit
language matters pt. 2 / i'm not as sharp as i think i am
málnázat
babatemetés
ajándékba készült baba
a dense swarm of intangible lingering around
a további sírást máshogy tolerálni képtelen baba
h e a v e a n
determined / dissapointed -- the usual set-up and order of things
hardcore self-catering
father wasn't a glass maker: greek yogurt version
bitten apple closer to the tree than healthy
just love. (the bottom feels so much better than the top)
father wasn't a glass maker pt. 2 -- bio tejbegríz version
there is an actual cemetery of bodies casually left dying well in advance
random life sparks in ikea
VAN scenes everywhere
the penal-anal merger
nice habit, innit
Monday, 8 February 2016
fade into the afterglow
this is all tragic and not one ever cares
xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx
szia Ányesz,
elkezdtem olvasni a naplódat. már bele-beleolvasgattam, csak mondatokat -- amennyire mostanában a koncentrációm engedi.
most az elejétől kezdtem, és arra jutottam, hogy most nem tudom továbbolvasni -- fizikailag persze képes lennék rá, de esne jól, remélem, mondanom sem kell, hogy nem azért, mert nem érdekel, amit akkor gondoltál, éreztél, meg ami általában vagy jelenleg megfordul benned.
azért nem esik jól most olvasni, mert veszélyesen hasonlónak érzek gondolatokat, sőt, néha szinte szinkronozva látom a saját mondataimat -- ugyanaz a tartalom, ugyanazokkal a felcserélhetetlen kulcsszavakkal.
ahogy idézni akarok belőle, a gondolatok többségét kiírhatnám belőle..
"rég elszoktam tőle, hogy a gondolataim és érzéseim -- a lelkem bárkit is érdekelne", meg hogy jogod van a boldogsághoz meg a biztonsághoz.."de miből adjak, ha nem kapok -- hol, mikor és kitől-mitől töltődjem fel"
ez az utolsó például az egyik olyan kérdés, ami már évek óta nem hagy békén, ahogy a totális idegfáradtságom meg az abból következő tehetetlenségből adódó fruszrációm sem.
úgy érzem, hogy csak egy önbeteljesítő jóslatot követnék, ha elolvasnám, csak még jobban belelovalnám magam abba, hogy ezek a mélyen depressziós gondolatok normálisak az egész életre szólva.
amúgy is sajnos azt veszem észre, hogy a tartalom sokkal kevesebb értéket képvisel, mint a forma, amibe látványosan-ügyesen beletálalják, és egyre azon igyekszem, hogy egy kicsit tompítsam az érzéseim mélységét, mert csak bajt okoznak, és senki nem képes megérteni őket.
azon is dolgozom, hogy ne gondoljak a jó tulajdonságaimra meg a tehetségemre, mert ahogy eszembe jut, rögtön beborul minden, és az egyetlen érzés, ami megmarad, az az, hogy milyen tragikus, ahogy nemhogy megvalósítani nem fogom magam, de jóval idő előtt vagy jóval az emberi alatt érek véget.
nem akarok már többet mélyülni, mert ez is túl sok. csak akkor nem lenne sok, ha lennének társaim, vagy legalább egy ember, aki igazán értené, miből vagyok én. nagyon bánt, hogy nem tudom kifejezni magam a szorongás meg a szégyenérzet miatt, pedig annyira TELE VAGYOK tartalommal. sajnos -- ahogy mondtam -- a szerencsétlen külalakom sem segít sokat. legalább ebben talán nem egyezünk pontosan.
amiket a papáról írsz, azok már semmit nem osztanak-szoroznak a saját véleményemen -- azt már régen, következetes öntudatlansággal kialakította ő maga. szóval ne is kérj bocsánatot azért, ha elmondod róla az elég csúnya igazság valamely részletét -- még különben akkor miért adod a tudtomra, akár írásban, akár szóban.
egyszerűen csak nem tesz jót, hogy minden oldalról megkapom egy számomra nagyon fontos (lett volna) személyről, hogy mennyire szeret engem, miközben a szeretetével gyakorlatilag ....ide valami káromkodást képzelj el, máshogy nem tudom megfogalmazni, tényleg....szóval nagyon sokat érek a szeretetével, tényleg. jó lett volna, ha valahogy számomra is építő és nem romboló módon valósítja meg a szeretést.
különösen gonosz dolog, hogy valamiképp úgy alakul, hogy most még ő is mintha rám akarna támaszkodni -- nem elég, hogy magam alig bírom el, jórészt azért, mert ő hagyta, hogy ilyen társtalanná és elesetté váljak.
szóval amikor azt írod 1993-ban, hogy "csak dóri vált ki belőle meleg és őszinte, résztvevő, érdeklődő reakciókat" -- na, azt például nem jó olvasni. ugyanúgy ahogy hallani tőle most azt, hogy csak velem érdemes beszélni, meg én vagyok az egyetlen, akiben lehet bízni..meg ilyenek. leírni is rossz. ugyanannyira rossz volt tőled olyanokat hallani, hogy én voltam régebben a legfontosabb, meg tartottam benned a lelket...
mert tudod, ha a legfontosabb emberek elméletileg ennyire szeretnek, akkor hogy lehet, hogy a legrosszabb gondolatok fordulnak meg a fejedben, annyira társtalan és elhagyatott vagy mióta csak komolyan gondolkodni tudsz?
miért nem lehet úgy szeretni, ahogy a másiknak jó, ahogy boldog lesz tőle? vagy ha ez nem sikerül, akkor miért kell azt mondani, hogy valaki szeret?
persze, velem sem könnyű: minden eldobott morzsára ugrom, és magam is elhiszem, hogy jól lehet lakni tőle.
nem tudom..kicsit úgy érzem, hogy ennyire társtalanul (tudom, hogy sokszor használom ezt a szót, de nagyon hangsúlyosnak érzem velünk kapcsolatban), ennyire közösség nélkül az embernek esélye sincs, hogy a helyén kezelje a dolgokat, és óhatatlanul valahogyan a mértékén kívül kezeli az érzelmeit.
ezért nem tartom szerencsésnek, hogy én életigazságnak vegyem azt, amit az emberek -- feltételezem, a legőszintébben -- állítanak. nem arról van szó, hogy nem hiszem el, csak ezek szerint az ő értelmezésük gyökeresen különbözik az enyémtől -- olyannyira, hogy nem szabad komolyan vennem a szavaikat úgy, ahogy ők értik, mert számomra mást jelentenek és mást várok tőlük: hinni nekik és így, bennük csak még egy újabb csalódás lenne.
kicsit megint sikerült elrohanni a gondolataimmal -- ilyen, ha valakinek nincs igazán partnere a lelkiekben -- de nagyjából csak azt akartam mondani, hogy örülnék, ha majd ha stabilabb leszek, elolvashatnám a naplódat. mondjuk bemásolhatnám (most ezt csinálom az enyéimmel), és megtarthatnám úgy, ha nincs ellenedre.
dóri
ezt elküldöm neked, mert nagyon jó kedvem tud lenni tőle -- hátha neked is:
https://www.youtube.com/watch?v=gXrbFYSPKhc
xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx
szia Ányesz,
elkezdtem olvasni a naplódat. már bele-beleolvasgattam, csak mondatokat -- amennyire mostanában a koncentrációm engedi.
most az elejétől kezdtem, és arra jutottam, hogy most nem tudom továbbolvasni -- fizikailag persze képes lennék rá, de esne jól, remélem, mondanom sem kell, hogy nem azért, mert nem érdekel, amit akkor gondoltál, éreztél, meg ami általában vagy jelenleg megfordul benned.
azért nem esik jól most olvasni, mert veszélyesen hasonlónak érzek gondolatokat, sőt, néha szinte szinkronozva látom a saját mondataimat -- ugyanaz a tartalom, ugyanazokkal a felcserélhetetlen kulcsszavakkal.
ahogy idézni akarok belőle, a gondolatok többségét kiírhatnám belőle..
"rég elszoktam tőle, hogy a gondolataim és érzéseim -- a lelkem bárkit is érdekelne", meg hogy jogod van a boldogsághoz meg a biztonsághoz.."de miből adjak, ha nem kapok -- hol, mikor és kitől-mitől töltődjem fel"
ez az utolsó például az egyik olyan kérdés, ami már évek óta nem hagy békén, ahogy a totális idegfáradtságom meg az abból következő tehetetlenségből adódó fruszrációm sem.
úgy érzem, hogy csak egy önbeteljesítő jóslatot követnék, ha elolvasnám, csak még jobban belelovalnám magam abba, hogy ezek a mélyen depressziós gondolatok normálisak az egész életre szólva.
amúgy is sajnos azt veszem észre, hogy a tartalom sokkal kevesebb értéket képvisel, mint a forma, amibe látványosan-ügyesen beletálalják, és egyre azon igyekszem, hogy egy kicsit tompítsam az érzéseim mélységét, mert csak bajt okoznak, és senki nem képes megérteni őket.
azon is dolgozom, hogy ne gondoljak a jó tulajdonságaimra meg a tehetségemre, mert ahogy eszembe jut, rögtön beborul minden, és az egyetlen érzés, ami megmarad, az az, hogy milyen tragikus, ahogy nemhogy megvalósítani nem fogom magam, de jóval idő előtt vagy jóval az emberi alatt érek véget.
nem akarok már többet mélyülni, mert ez is túl sok. csak akkor nem lenne sok, ha lennének társaim, vagy legalább egy ember, aki igazán értené, miből vagyok én. nagyon bánt, hogy nem tudom kifejezni magam a szorongás meg a szégyenérzet miatt, pedig annyira TELE VAGYOK tartalommal. sajnos -- ahogy mondtam -- a szerencsétlen külalakom sem segít sokat. legalább ebben talán nem egyezünk pontosan.
amiket a papáról írsz, azok már semmit nem osztanak-szoroznak a saját véleményemen -- azt már régen, következetes öntudatlansággal kialakította ő maga. szóval ne is kérj bocsánatot azért, ha elmondod róla az elég csúnya igazság valamely részletét -- még különben akkor miért adod a tudtomra, akár írásban, akár szóban.
egyszerűen csak nem tesz jót, hogy minden oldalról megkapom egy számomra nagyon fontos (lett volna) személyről, hogy mennyire szeret engem, miközben a szeretetével gyakorlatilag ....ide valami káromkodást képzelj el, máshogy nem tudom megfogalmazni, tényleg....szóval nagyon sokat érek a szeretetével, tényleg. jó lett volna, ha valahogy számomra is építő és nem romboló módon valósítja meg a szeretést.
különösen gonosz dolog, hogy valamiképp úgy alakul, hogy most még ő is mintha rám akarna támaszkodni -- nem elég, hogy magam alig bírom el, jórészt azért, mert ő hagyta, hogy ilyen társtalanná és elesetté váljak.
szóval amikor azt írod 1993-ban, hogy "csak dóri vált ki belőle meleg és őszinte, résztvevő, érdeklődő reakciókat" -- na, azt például nem jó olvasni. ugyanúgy ahogy hallani tőle most azt, hogy csak velem érdemes beszélni, meg én vagyok az egyetlen, akiben lehet bízni..meg ilyenek. leírni is rossz. ugyanannyira rossz volt tőled olyanokat hallani, hogy én voltam régebben a legfontosabb, meg tartottam benned a lelket...
mert tudod, ha a legfontosabb emberek elméletileg ennyire szeretnek, akkor hogy lehet, hogy a legrosszabb gondolatok fordulnak meg a fejedben, annyira társtalan és elhagyatott vagy mióta csak komolyan gondolkodni tudsz?
miért nem lehet úgy szeretni, ahogy a másiknak jó, ahogy boldog lesz tőle? vagy ha ez nem sikerül, akkor miért kell azt mondani, hogy valaki szeret?
persze, velem sem könnyű: minden eldobott morzsára ugrom, és magam is elhiszem, hogy jól lehet lakni tőle.
nem tudom..kicsit úgy érzem, hogy ennyire társtalanul (tudom, hogy sokszor használom ezt a szót, de nagyon hangsúlyosnak érzem velünk kapcsolatban), ennyire közösség nélkül az embernek esélye sincs, hogy a helyén kezelje a dolgokat, és óhatatlanul valahogyan a mértékén kívül kezeli az érzelmeit.
ezért nem tartom szerencsésnek, hogy én életigazságnak vegyem azt, amit az emberek -- feltételezem, a legőszintébben -- állítanak. nem arról van szó, hogy nem hiszem el, csak ezek szerint az ő értelmezésük gyökeresen különbözik az enyémtől -- olyannyira, hogy nem szabad komolyan vennem a szavaikat úgy, ahogy ők értik, mert számomra mást jelentenek és mást várok tőlük: hinni nekik és így, bennük csak még egy újabb csalódás lenne.
kicsit megint sikerült elrohanni a gondolataimmal -- ilyen, ha valakinek nincs igazán partnere a lelkiekben -- de nagyjából csak azt akartam mondani, hogy örülnék, ha majd ha stabilabb leszek, elolvashatnám a naplódat. mondjuk bemásolhatnám (most ezt csinálom az enyéimmel), és megtarthatnám úgy, ha nincs ellenedre.
dóri
ezt elküldöm neked, mert nagyon jó kedvem tud lenni tőle -- hátha neked is:
https://www.youtube.com/watch?v=gXrbFYSPKhc
Subscribe to:
Posts (Atom)