tndér

eszembe jutott az egyik kedvenc emberem evör.
nem mintha vele lett volna a legbensőségesebb kapcsolatom, vagy mintha mi lettünk volna egymás számára a legfontosabbak, csak soha, és azóta sem láttam hozzá fogható, minden erőlködés nélküli, csillogó tehetséget és egyéniséget. minden erőlködés nélkül csillogó. (mostanában járatja az agyam az ambiguity on a syntactic level)
azt hiszem, ez pont a második ilyen eszembejutós bejegyzés róla.
ja, és ő a legszebb; amilyen én mindig lenni szerettem volna, és amilyen -természetesen- soha nem lehetek.

de ha eszembe jut, nem akarok kallódni. olyan elképesztően kreatív és kimeríthetetlen akarok lenni, mint ő.
tünemény.