aludni szeretnék

tear
tear
tear
tear
drop
down
so
young so
sweet
so
surprised

there's a place within her mind with rains already falling

take aim
high

now I start to see that all’s not well

and everyday I got someone bringing me down
got the eyes of a madman, I’m chasing round
how does it feel to live your life where nothing is real?
so just send me down the river

itt-nem-lét
képtelen vagyok bármiféle konstruktív tevékenységre.
csak rombolni tudok
nem sok minden változott,
minden nap ugyanolyan,
lassan lefele

all worn out

Well, my cousin, Bert Baldrick, Mr. Gainsborough's butler's dogsbody, says that all portraits look the same nowadays, since they're painted to a romantic ideal, rather than as a true depiction of the idiosyncratic facial qualities of the person in question.

nulla alá csökkent a motivációm, és agresszív vagyok, mint egy disznó.

be kéne engedni a valóságot, csak mindent kiszorít a fejemből ez a folyamatos projekció, és a mondataimban alig van értelem, és a mondataim között alig van kohézió.

kicsit el akarok tűnni a saját fejemből, és hálás vagyok mindennek, ami segít elfelejteni, hogy vagyok, és hogy én én vagyok.
nervous, messed-up marionette

scissors, sisters, that's what i call conceptualisation, haha


ilyen szép dolgok is léteznek, de egyedül olyan rossz minden

primitív

majdnem huszonnégy óra leforgása alatt sikerült megenni egy félüveg nutellát, az az ügyesség!
közben meg szerintem megint megőrülök, merthogy nem bírom azt, ami zajlik a valóságban,
úristen, hogy lehet minden ennyire kietlen és taszító és undorító és félelmetes.
a csúnya képzelet meg pótcselekvés, ami két pillanatra elfedi a szintén ronda valóságot, és amíg meg nem öl, addig azt hiszem, hogy megerősít, bár tudom, hogy csak
magamat próbálom becsapni.
mert így még talán marad erő legalább középszerűnek lenni az egyetemen, meg amúgy mindenhol, és nem összetörni, és bogyókon élni, és elpusztítani az anyuka maradék egy darab idegszálát, aminek a táplálására már annyi idegszál ráment. meg fenntartani ezt a nagyon béna és szerencsétlen látszatot a viszonylagos jólétről, amit mindenki zokszó és különösebb érdeklődés nélkül tudomásul vesz és elfogad, miközben a legkisebb zavar elég ahhoz, hogy összedöntse az egészet.
de olyan ügyesen tudom csinálni ezt az összedőlést, olyan rutinosan. soha senkinek nem tűnik fel, hogyan is tűnne, ha ez a normális, és soha nem fogok senkiben megbízni, a mindenki érdekében. nem jó dolog velem jóban lenni.
meg igazából már azon csodálkozna mindenki, ha a legkisebb mértékben is pozitívan viselkednék.
szóval ez az amőbalét a velem általánosan asszociált attitűd és személyiség.
pici amőba vagyok, de kábé tényleg. csak fogyasztok, meg folyok szét ilyen indokolatlan irányokba, mert az intelligenciámat kiirtotta a lelkem.
dóri évekkel van visszamaradva a fejlődésben, dóri inkább lesz egy tizenhat éves színvonalán, minthogy beengedje a huszonegy éves kor sérelmeit, mert az már picit túl sok lenne.
dórit nem váltotta meg a prozac nation, sem az, hogy tud egyedül kiállítást megtekinteni, úgyhogy dóri reménykedik a terápiában, és töretlenül lelkesedik a péntekekért.
fujci, dóri

my non-existent parallel existence

right in so many ways

sister to the shadowsea


oh you pretty things

on the edge