buzgó buzgó buzgó

welcome to our secret society


l'orchestre de la lune pour homme horizontal


reality's drop dead gorgeous..literally

egy centiméter igazi költészet
és háromezer méter butaság

szeretném,

ha belaknák ezt a helyiséget.
gyógyuljak meg, légyszives,
esküszöm ezentúl nemlesz több felelőtlenkedés.
hadd lépjek már tovább

crabs

a két különböző ember, aki lakik bennem.
az egy, akiért most hiretelen tényleg elkezdtem aggódni.
(bár nagyon erős. de ezt jelenleg hátrányára)
a sok, akit lenézek.
akik sokkal többet keresnek, mint én, pedig
kurvára nekem kéne többet a képességek alapján.
de nem egoizmus.
csak elegem van az alulértékelésből.
ha szembetalálom magam egy olyannal, akikről tudom, hogy
több, mint én, azzal úgyis megfelelően fogok viselkedni.
de ők soha nem is próbálják éreztetni, hogy mennyire
semmi vagyok hozzájuk képest.
pedig az vagyok. hozzájuk képest, igen, és mégcsak nemis szégyen.
gyönyörű az ég, gyönyörűek a körülöttem működő lelkek.
utazni akarok.
azt akarom, hogy a hugom velem matekozzon. (morbid)


és akarok újabb tetoválást, sőt kettőt is.

more indecisive than ever and who believes in forever

all my engines are giving up

almost disturbing how every day goes the same way around here,
broken toy soldiers high on sleeping pills and silent swallows of
any mindconfusing substance right in the middle of the morning
i'm restoring myself today, it's gonna be simple, no one's around.
while plenty of my organs seem to give up on me, isn't that nasty,
i was wondering the other day, once i've promised myself not to rely on
anyone else but me. daring is not the term i could use for my description
innocence isn't lost. it's taken

all time rule / ways to happiness

that you have to screw yourself up to build yourself up

most megint meg kell nőnie a hajnak, és ezért fogok másfél évig
élni minden nap
és mindig nőni fog, és a végén hosszú lesz
és én nem leszek elégedett, de eszbembe jut majd, hogy ezért éltem
másfél évig, és rövid volt, és megnőtt.
kellenek ezek a láthatatlan életcélok, senkinek nem nyilvánvalóan,
de legbelül ott ólálkodva, ébren tartva a pici lángot,
és hogy lássam a világot megint.
olyan idő van, mint koppenhágában, telefüstölöm a szobát,
csakhogy utána kiszellőztethessem, kell a komplikáció,
kell a rombolás, de miért. miért nem lehet, hogy valamikor
nincs semerrehaladás, csak szintentartás, miért nem
valósulhat meg ez soha. túl mozgékony a lélek,
túl sokat érzek, túl sokat félek.
nem elég a boldogságot megtalálni, meg is kell élni.
mindig van egy cél, de ami igazán fontos, az az út.
maga az út.
belevésni az észbe, egyfolytában.
legalább hatféle út vezet a szívbe, mint az ismeretes.

the only thing i can't stand

using different words to say the same thing twice where the additional words fail to provide additional clarity when repeating a meaning.

unfinished sentences

hanging in the air, upside-down, make-believe
budapest is one massive city
i'd really love to be capable of this thing of
expressing reality the way it is, through words
so why is it so hard?
electric shocks, gypsies, a bunch of schoolkids
flooding the tram.
alcoholics from the worst sort. tatty, worn out
individuals with the blankest of gazes in their eyes
no game, no aim, no tomorrows, live for what you can.
seize the moment with a sip of methanol and that's that.
this place is too precious to decay like this.
today i discovered some relations between the terms
working class, citizen, snob, joy, bitterness and art

megint

jófej vagyok magammal, és szinte féltékeny, hogy ott
végül minden látszat ellenére mindig ottvagyok, hogy visszafordítsam
a visszafordíthatatlant , és dühös, hogy nincs szükségem senkire.

poharaskávéval állni a város közepén, és tudni, hogy
minden irányítás alatt áll. azt csinálok, amit csak akarok.
az idegbaj sem tehet keresztbe.
pénzem is lesz.
soha nem tudtam enniyre jól
egy járművönolvasni
kettő rövidujjúban lenni
három étkezni

nemsokára kétéve, hogy ezen próbálkozom,
lassú víz partot most
minden ott van benne a dátumban

írni + cigaretta + buborékfúj + tea
(nem lelkesedni, sztoikus hozzáállás blabla)

why won't you let me be

feels like, to a certain level i got used to you,
almost got to love you
and have to realise every once in a while that in the mean time i can never fully appreciate what i got..until i discover i can lose it or i already have done so
so i'm trying to keep you this time





másfél éve nem ettem ennyit
azt hiszem, fejlődöm
holnap kiderül
(vagy beborul)

addig írok egy regényt és beavatom magam a kommunizmusba
i was born and sold by your manifesto

csak fekete tollal fogok írni, méghozzá karinthyt
it's a cruel world for small things
so without the lies and luxuires what can we be
?

túl erős önszuggeszció

néha rossz, néha jó

miért nem izgulok jobban

?
hova tűnik a külvilág.
ebredjen már fel bennem a kicsi fuldokló ember
egésznap magammal folytatok párbeszédet
(már pár éve), és mintha ez némiképp rossz hatással lenne a
személyiségfejlődésemre.
ici-pici disorder, remélem, azért nem súlyos

i'd really love if my fam wasn't going missing / sleeping / arguing all day
do they exist at all? i mean, really..

forever

megint tudok gyorsan skálázni,
legjobbterápia evör

katarzisból sosem elég

i'm frightened by the fact that my recovery might be too enduring,
too expensive in every respect.
i've been burying thoughts and emotions
i've been healing others' wounds for too long.
you might think i've got no trouble but showing no signs of the struggle
doesn't mean it's non-existent.
i wouldn't pride myself on it anyway
it's not the kind of thing you'd like to wear on your forehead
if i don't start taking this one seriously i can go chasing my
disintegrated soul for the rest of my life.
i won't and not willing to suffer any more breakdowns

i want to be able to let you go

can i confess these things to you, well i don't know
embedded in my chest and it hurts to hold