a szemlélődést, amelyre kárhoztatva vagyok, unom; eltekintve attól, hogy egyre lehetetlenebbé válik egy cikázó és nyugtalan világ közepette, amely lerántotta
magáról takaróját, hogy fest egy magányosan álló ember a táncoló sokaság között?..
szédülni kezd. de velük táncolni nincs kedvem.
mondhatnám, hogy ahány ember ismer, mindannyioknak különböző véleménye van rólam
- mint a tükröknek, amelyek különféle szemszögből reflektálnak egy emberi alakot,
de összetéve s együttvéve sem adnak egy háromméretű lélegző alakzatot.
igyekszem "impassible"-nak lenni, de lehetetlen; az idegen vélemény
visszasugárzik rám s tovább stilizál a maga képére, úgyhogy minden belső
ellenkezésem dacára kénytelen vagyok megjátszani azt, akit elképzelnek rólam.
így az idegen vélemény minden esetben hamis ugyan, de ugyanakkor igaz is annyiban, amennyiben én magam igazolom. az életnek ez a rugalmassága s hogy nincs egyetlen megrögzíthető pontja sem, amelyet akárcsak egy pillanatra meg lehetne fogalmazni,
gyönyörködtet ugyan, de egyszersmind bizonytalanná és bizalmatlanná tesz.
mert ragaszkodásom oda tapadt, ahol felületet talált.